Idén is megnyitott a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren. Érdekesség, hogy idén nagyobb területen, Gödörtől egészen a Bazilikáig várják a kezművesek és vendéglátósok az érdeklődőket. A megszokott minőségi kézműves portékákon át a forraltboros pultokon kívűl számtalan minőségi pálinkát is áruló házikót is találhatunk. Érdemes az expediciós túránkat a Szent István Bazilika felől megkezdeni, hiszen itt egyből négy különböző pálinkát kóstolhatunk meg.
Közös tető alatt, egymás mellett megtalálható a Pajor és Árpád pálinka. Mellettük egy pecsenyés szintén árul pálinkát. Külön házikóval van kint a Mattheus Pálinka is, melyet a házon lévő hatalmas molinóról könnyen meg lehet találni. Melegen ajánlom -szó szerint- az eperbort, mely könnyű, gyümölcsös ízével azonnal megbabonázott. Akik enni is szeretnek az ilyen vásárokon, örülhetnek, hiszem a megszokott fesztiválételek langalló-tócsni-kürtős kalács trimuvirátuson kívül megjelenet a chipses kocsi is, ahol meglepő módon frissen sütött ízletes burgonychipset ehetünk a már megszoktt horror áron.